Előhang

 Nem is tudom, hogy vágjak bele... hogy is kezdhetnék bele életem eddigi legfájdalmasabb és egyben legféltettebb titkába... Közhely ugyan, de a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" elven egyfajta lelki "tisztítónak", kibeszélőshownak szánom a blogom. Mind oly sokan mások...
... mint oly sokan mások én sem így terveztem életem legszebb időszakának számító gólyaváró hónapokat. Gyereket szeretnénk a férjemmel. Hosszú évekig makacsul kiálltam amellett, hogy én márpedig az X. életévem előtt hallani sem akarok gyerekről. Először karrier, utazás, önmegvalósítás majd utána. Hiszen akár sok X-ig is képesek a nők teherbe esni, mi meg ugyebár piszok fiatalok vagyunk és makk egészségesek. Pontosan meg volt minden tervezve. Először esküvő. Majd 1 év önzetlen élet, bakancslistáról kipipálni a "mitakarokmégcsinálnimielőttgyerekemlesz" pontokat, majd pontosan 1 év múlva gyerekgyár beindítása, max 2-3 hónapon belül megfogan gyermekünk valami iszonyatosan romantikus, de mégis fergeteges szex nyomán. Nem jön majd meg, megveszem az első tesztem, pozitív, várom haza este a férjem,  nyakába ugrom, sírok, kibontja a pozitív tesztet tartalmazó meglepetéscsomagot, nem hisz a szemének, átölel, sír, 9 hónap múlva meg a gyerekünk felsír. Aki persze pont nyáron fog születni, hiszen mindig is nyári babát szerettem volna. (mert ki az a béna, aki nem tudja ezt megtervezni és karácsonykor szül) és én viszonylag gyorsan visszamegyek dolgozni, mert a karrier ugyebár fontos.
Aztán az esküvő után hirtelen jött a "coming out"-om... egy nap a munkában rádöbbentem, hogy ennek semmi értelme. Nem lehet célom, hogy 10 óránál többet töltsek bent, hogy még többet cseszegessenek, hogy azon vitatkozzam az imádott férjemmel, hogy várjunk még a gyerekkel, nehogy "tipikus" magyar frissházasnak gondoljanak, aki rögtön elrohan az esküvő után szülni. Abban a percben tisztán láttam, hogy eljött az idő, hogy gyereket vállaljunk. Hogy igenis a "majd" az most van, márpedig azonnal, hisz ugyebár nyáron fog születni a gyerekünk. Sosem felejtem el, hogy milyen lelkesen, őszinte örömmel közöltem a férjemmel, aki majd szívrohamot kapott a pálfordulásomon, hogy csináljunk gyereket. :) Hát még azon minutumban bele is vágtunk...
... mint olyan sokan mások a kezdeti szenvedélyes "lendületből" veszítve orvosi vizsgálásokon kötöttünk ki. Viszonylag gyorsan, a hivatalos utat kicselezve akartunk bizonyítást nyerni, hogy bizony max csak az időzítésen van baj. Vagy ha esetleg mégis van valami, akkor az csak velem lehet. De 3 gyógyszer max 1 hónap és megoldjuk.Semmi gond, minden a tervek szerint halad, kézben tartva az irányítást. Nem csak a munkám, az életem mindennapi része a PDCA (plan, do, check, act).
... mint oly sokan mások, mi lefagytunk az eredményen... ez nem lehet a mi lapunk. Mi fiatalok vagyunk, gyönyörű jövő előtt állva, nem cigarettázunk, csak minőségi borokat iszunk, imádjuk a gyerekeket, megfelelő anyagi háttérrel biztosítva utódaink gondtalan élete. De mi voltunk azok. Ráadásul a férjem. A Férj, aki imádja a gyerekeket, aki már szinte kapcsolatunk elejétől alkalmas lett volna apának, aki az egyetlen férfi az egész Földön aki valaha gyermekeim apja lehet, aki türelemmel kivárta, hogy én magam akarjak gyereket, az a férfi meddő. No semmi baj, jöhet a "check", nem túl nagy a baj, megoldjuk. 3 gyógyszer 1 hónap, ki van zárva, hogy ezt manapság nem lehet megoldani. Ki van zárva, hogy én ezt nem tudom megoldani... hisz nem így terveztük... De gyógyszer csak a lelkek megnyugtatására van, hogy mi igenis megpróbáltuk, adjunk esélyt a "csak1kell" elméletnek és a párnák közti szerelemnek. Nem egy, hanem rögtön kb 6 értéke tragédia. Számok köz élek, racionális ember vagyok, aki feltétellel hisz a csodákban. Ha egyáltalán hisz.
.... mint oly sokan mások, mi is azért reménykedünk. Eltelik 1 hónap, 2, 3 .... az ember hónapról hónapra remél. Nem hisz. Remél. Ovuláció napjának meghatározása, együttlét, 12 nap és ... semmi. Már sokszor gondoltam arra, hogy a világ összes negatív terhességi tesztjét a nyakamba sózták. Hisz úgy tanultam, ha nem védekezik az ember, akkor terhes lesz.

Ezt az érzést csak az értheti meg, aki 9 hónappal előrébb jár agyban (mert ha ugyebár most összejönne, akkor...), aki a hónapokat nem elsejétől harmincegyedikéig számolja, aki őszintén örül barátai gyermekáldásának, de közben a gombóc megfojtja odabent, aki lapáttal fejbe vágná legszívesebben azt, aki rákérdez a gyerekprojektre...

Három betű a kórlapon. Nem tudtuk mit jelent. IVF... aznap éjjel ezzel a 3 betűvel álmodtam. Mert ugyebár nem így terveztem.
És mint oly sokan mások, én is itt próbálom foltozgatni, erősíteni a lelkem.
Nem vagyok az a szemtől szemben arcpirítóan őszinte ember. A férjemen kívül sokak számára egy fekete lyuk vagyok. Képtelen vagyok rá, hogy valakinek minden félelmemet, bánatomat elmondjam. Talán ezért is írtam mindig is naplót.

Magamról személyes infókat kiadni nem fogok, szeretném a teljes ismeretlenséget megtartani. Élek X országban, Y városában. Férjem MrX, én pedig Emma vagyok... vagy nem. Nem ez a lényeg. Viszont minden sorom őszinte. Magamnak, Neked, aki talán ugyanezeket éli át.
Hogy miért "babyblues"? Szülés utáni depressziót jelent. Nekem viszont inkább terhesség előtti depressziót juttatja az eszembe. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de mióta ezt tudom, nem vagyok önmagam. Teljesen újra kell magam definiálni, az alapjaiban rengette meg az életem. Tini korom óta hiszem, hittem, hogy életünk értelme, hogy egyszer gyereke legyen az embernek, akiért élhet. Aki fontos az élet gyöngysorában, hisz a pillangóeffektusnak köszönhetően talán neki lesz köszönhető a világ megmentése :) De nincs annál a tudatnál fájdalmasabb, mint mikor az embertől azt veszik el, amire építi életét, amiben hisz. És innen felállni, újraépíteni, újradefiniálni mindent. Mert a dolgok nem véletlenül történnek. Mindennek oka van és jelentése. Amit most én még nem látok... de majd az idő távlatában.

Szóval ez vagyok én és a történetem. Őszintébben, mint valaha, valaki is hallotta volna tőlem. Utunk a babá(k)ig. Hogy fog-e valaki olvasni, azt nem tudom. Bár az az ember vagyok, aki imádja a kiértékeléseket, így nézni fogom a forgalmat :) Agybaj
De ezekről a küzdelmekről még a családunk sem tud mindaddig, míg bizonyossá nem válik a következő lépés. MrX anyuja ettől sokkal egyszerűbb egészségügyi dolgokat is túlaggódik. Bele sem merünk gondolni, hogy mit szólna a lombikhoz. Az én anyum meg a száját képtelen tartani és helyettünk akarná megoldani. Nekem talán 2 barátnőm tudja, de igen erősen cenzúrázva.
A blog indításáról pedig MrX nem tud. Ha tudná, nem tudnék teljesen őszinte lenni.

Hát akkor vágjunk is bele! :)